A hétvégi házi feladatok és az iskolai dolgozatok szabályai
A szabályozás lényege:
A diákoknak joga van megtudni a témazáró dolgozat időpontját a dolgozatírás előtt legalább 1 héttel. A megírt dolgozatot a tanár a megírástól számított 15 munkanaponbelül köteles kiosztani (kivétel a tanár akadályoztatottsága). A határidő túllépése esetén a dolgozat érdemjegyét csak a tanuló kérésére lehet beírni a naplóba és az osztályozásnál figyelembe venni. Dolgozatnak minősül minden olyan írásbeli számonkérés, amely három vagy ennél több óra tananyagának elsajátítását ellenőrzi. Addig új dolgozatot nem írathat az adott tantárgyból, míg az előző dolgozatot nem értékelte. Egy napon – adott osztályban – 2 témazáró dolgozat íratható. A tanulónak joga, hogy dolgozatait megnézze és érdemjegyét, munkájában elkövetett hibáit megismerje. Amennyiben a tanuló úgy érzi, hogy a dolgozat javítása során a tanár hibát követett el, akkor kérheti a hiba orvoslását. Ha erre a javító tanár nem hajlandó, a tanuló az iskola oktatás-szervezési intézményvezető-helyetteséhez illetve tagintézmény-vezetőhöz fordulhat kérésével A szülő joga, hogy a témazáró dolgozatot fogadóórákon megtekintse.
A házi feladatok legfontosabb funkciója a tanórán feldolgozott tananyaghoz kapcsolódó gyakorlás (készség- és képességfejlesztés), valamint a tananyaghoz kapcsolódó ismeretek megszilárdítása; a tanulók a tanítási szünetek idejére – a szokásos (egyik óráról a másikra esedékes) feladatokon túl – nem kapnak sem szóbeli, sem írásbeli házi feladatot; a tanulók eredményes felkészülésének érdekében egy tanítási napon belül egy-egy osztállyal legfeljebb kettő témazáró, illetve félévi vagy év végi felmérő dolgozatot lehet íratni. Iskolánk törekszik arra, hogy az ismeretek megszilárdítása már a tanórákon megtörténjen, az otthoni házi feladatok mennyiségét optimális szinten határozzuk meg.







